A kijárási korlátozás alatt többször rendeltünk ettől az új indiai étteremtől, azóta pedig már jártunk is náluk, egy interjú és kóstoló erejéig.
Az adagok nagyok, az ételek ízletesek, az árak jók, a tulajdonosok pedig (nagyon) fiatalok és tele vannak jó ötletekkel, ambíciókkal.
Jó látni egy friss, egyedi indiai éttermet a budapesti (gasztro)térképen.
Jöjjön tehát az első interjú a SpiceUp történetében, ami május végén készült, az alanyok: Ayushi Kapoor, az üzletvezető és Kshitiz Chugh (Kiz), a főszakács. A kérdezők pedig Iványi Eszter és Tóth Máté voltak.
SpiceUp: Köszönjük az időtöket. Meséljetek magatokról, hogyan kerültetek Budapestre?
Ayushi: A testvérem ösztöndíjjal jött mesterképzésre, Debrecenbe, majd a PhD képzését is itt csinálta. Tőle sokat hallottam Magyarországról, hogy itt tudunk térítésmentesen tanulni, jó egyetemen, európai atmoszférában, eltérő kultúrában. Én is ide felvételiztem végül a mesterképzésre, így kerültem Magyarországra. A BGE-n végeztem el a nemzetközi tanulmányok szakot, majd elkezdtem dolgozni. Több helyen megfordultam már, amikor találkoztam Kizzel, az ő álma pedig az volt, hogy legyen egy saját étterme.
Megvolt a terv, de az elején nagyon nehéz volt, beszéltünk a szülőkkel is, segítettek az indulásban. Akkor még nem sikerült elindulni, de idén végre igen.
Kiz: Én ezelőtt Szingapúrban tanultam, és ott kaptam egy féléves gyakornoki állást egy ötcsillagos étteremben. Ott dolgoztam, a séfek között sok volt az európai, én voltam egyedül Indiából. Volt egy német séf, aki sokszor kérdezte, hogy miért nem próbálom ki magam Európában, megvan a képességem hozzá. Így elkezdtem keresni az európai lehetőségeket, akkor találtam Budapestre, amiről több embertől is hallottam, hogy jó hely.
Alapképzésre jelentkeztem, és megkaptam a vízumot. Emellett részmunkaidőben elkezdtem dolgozni egy indiai étteremben. Ezután átmentem a Gozsdu udvarba, kezdő szakácsként, ami nagyon sokat segített: megismerni a magyar szabályokat, előírásokat, HACCP-rendszert, mindent. 6 hónap után előléptettek, de úgy éreztem ideje valamit csinálni. Valami olyat, amit már 14 éves korom óta szeretnék: azóta vagyok a konyhában, főztem a családomnak, és folyamatosan ez járt a fejemben:
Séf szeretnék lenni, séf szeretnék lenni, séf szeretnék lenni.
Amikor séf lettem, arra jöttem rá, hogy az én álmom igazából az, hogy saját éttermem legyen. Megbeszéltük közösen, aztán belevágtunk.
Ayushi sokat segít a papírmunkában, én viszem a konyhát, ő pedig az éttermi részt, és minden egyebet. Szóval együtt megoldottunk, és felépítettük ezt a helyet.
SpiceUp: Mennyire volt nehéz a magyar bürokráciában kiigazodni, és beszerezni a szükséges dokumentumokat, engedélyeket?
Ayushi: Elég nehéz volt. Tudjátok, mivel még egyetemista költségvetésen élünk, mindent magunk akartunk intézni, hogy senki ne verjen át minket, senkire ne kelljen támaszkodni.
Kiz: Igazából legfőképp tapasztalatot szerettünk volna szerezni ezekből is, a jövőre nézve. Ha akarnánk még mást is intézni, ismernünk kell az ügyintézés módját és helyét. Lényegében nem akartunk másoktól függeni.
Ayushi: Így mi mentünk irodából irodába, reggeltől 5 óráig. Türelem kellett hozzá, de mi akartunk mindent magunk csinálni. A tervezettnél ezért lettünk készen később, de legalább már mindennel tisztában vagyunk.
SpiceUp: A hivatalokban beszéltek angolul?
Ayushi: Beszélnek angolul, de nem akarnak “szórakoztatni”. Ha beszéltek angolul, akkor is inkább annak válaszoltak, akik velünk voltak és tudtak magyarul. Körülbelül 10-en voltak egy irodában, általában négyen beszéltek angolul és segítőkészek voltak.
Kiz: Amikor a konyhához szereztük be az engedélyeket, akkor nagyon sok segítséget kaptunk két ügyintéző hölgytől. Beszéltek angolul, kísértek minket másik osztályokra is, mindent elmagyaráztak. Egyik este beszéltük is, hogy tényleg Magyarországon vagyunk? Sok helyről hallottuk, hogy nem annyira segítőkészek a hivatalokban, de szerencsére nekünk minden flottul ment.
SpiceUp: Milyennek találjátok a budapesti életet?
Kiz: Én igazából nagyon szeretem. Tavaly októberben vissza látogattunk Indiába egy ünnep miatt. Két évvel ezelőtt voltam utoljára ott, nagyon örültem, hogy láthattam a családomat. Viszont, amikor mentem, úgy voltam vele, hogy igen, vissza akarok menni Budapestre.
SpiceUp: Észrevettetek bármilyen különbséget az indiai és magyar életstílusban?
Kiz: Persze. Nem szeretném így kimondani, de ott olyan, mintha nem lennének szabályok. Itt a konyhában is mindennek megvan a szabálya. Nyilván emiatt tartunk is egy kicsit az ellenőrző szervektől, de jól van ez így, mert fegyelmet ad. Az élet más aspektusaihoz is. Itt például vannak biciklisávok, Indiában pedig arra mész, amerre akarsz.
Néha ott a piros lámpát is figyelmen kívül hagyják. Ezért is szeretünk itt lenni, mert jobb a rendszer.
Indiában nem tudod mi fog történni a következő pillanatban.
SpiceUp: Kipróbáltátok a magyar konyhát?
Kiz: A gulyást próbáltam, de nem eszem marhát. Nem fogyasztok húst, de megfőzök bármit, mert érintés alapján meg tudom mondani, hogy kész van-e. A korábbi séfek is kérdezték, hogy “ ha nem eszel húst, nem eszel steaket, hogy tudod ilyen jól elkészíteni?”. Megmutattam nekik a technikákat, és nagyon meg voltak lepődve.
SpiceUp: Van példaképetek a családban, aki hasonlóan viszi a saját vállalkozását, vagy magatoktól jutottatok arra, hogy belevágtok ebbe a kihívásba?
Ayushi: Apukám mindig is üzletember volt, egy kicsi elektromos eszközöket árusító üzlete van. Ő volt az, aki folyamatosan bátorított, hogy maradjak türelmes. Ne veszítsem el a hitem. Ez meglehetősen nagy támogatás volt a részéről. A nyitás előtt szinte minden nap végén, ugyanabban az időpontban telefonáltunk. „Mesélj, mit csináltatok ma?”- kérdezte. Emiatt is voltunk olyan gyorsak, számon tartotta a napi teendőinket, hogy meddig jutottunk, és hogy nem pocsékoljuk-e az időnket. Mint egy projekt menedzser, aki a „to-do” listáról húzza le a teendőket.
Kiz: A családomban én voltam az egyetlen fiú gyermek, emiatt a szüleim nem akarták, hogy belépjek az indiai hadseregbe. Így ezért az álmomért sokat harcoltam velük, hogy séf lehessek. Mérnöknek akartak, de nem voltam jó sem a matematikában, sem a kémiában, sem a fizikában. Nem akartam ezeket a dolgokat, én csak a késeimmel és a fűszerekkel szerettem volna „játszani”. Sokat küzdöttem apukámmal emiatt. Most, hogy itt vagyok már, tényleg büszkék rám. Büszkék rám, hogy belekezdtem ebbe. Meglátjuk, hogy alakul.
SpiceUp: Milyen volt otthagyni egy 9-5-ig tartó irodai munkát? Milyen érzés ott hagyni a napi rutint és alkotni valami újat?
Kiz: Amikor elkezdtük, nagyon felemelő érzés volt, hogy magunknak dolgozunk, nem pedig egy 9-5-ig tartó munkát végzünk. Örültünk, hogy van egy saját helyünk, amiért felkelünk reggel és egész estig itt vagyunk. Néha persze eszünkbe jut, hogy eddig minden hónapban vártunk a 10-ét, amikor megérkezett a számlánkra a fizetés. Ezt most minden nap várjuk. Az irodai munka ehhez képest könnyű volt. Ayushinak voltak szabad hétvégéi. Most ő menedzsel mindent, segít nekem a konyhában. Nagyon sokat segít nekem.
SpiceUp: Ki az üzletvezető/menedzser?
Kiz: Egyértelműen Ayushi. Ő menedzsel minket, ő a főnök. Egyenlő partnerek vagyunk. Menedzsel engem is, de nem a konyhában.
Ayushi: A pénzügyek és minden az én vállamon áll. Az alapszakomon marketing és pénzügy szakra jártam, az valamelyest segít.
SpiceUp: Mi a fő jellemzője a Chatoreynak?
Ayushi: Amikor megnyitottunk, láttuk, hogy sok másik indiai étterem van Budapesten, ezért szerettünk volna valami eltérőt létrehozni. Mindketten 24 évesek vagyunk, így a mi generációnk hangulatát szeretnénk megfogni, “Instagram-kész” designnal és tálalással.
A menü is tartogat érdekességeket, pl. Kelkáposzta chips menta szósszal vagy mézes-chilis sült burgonya. Úgy érezzük ezek a különlegességek ízleni fognak az embereknek. Kiz dolgozott indiai, izraeli, amerikai és magyar konyhával is, ezért próbáljuk a fúziókat.
Kiz: A jövőben például tervezünk humuszt Paneer tikkaval (A csirke tikka vegetáriánus változata) , Zataar’i kebabokat, csirkepaprikás samosat vagy samosat túróval, olyan formában, ami Indiában sem található meg.
A borokkal is nagyon válogatósak voltunk. Körülbelül 60 félét kóstoltunk, mire kiválasztottuk azt az 5-öt, melyek illenek az ízeinkhez.
A visszajelzésekre nagyon figyelünk, ezért is kérjük a vendégeinket, hogy mondják, ha valami ízlik vagy valami nem a fogukra való.
Szeretnénk egy kiülős részt is, vízipipával, mert egyik hasonló étteremben sincs.
Szóval van egy bárunk, koktélokkal, vízipipával a jövőben, csak gyertek, és élvezzétek az estét!
SpiceUp: A COVID-19 járvány közepén nyitottátok ki az éttermet, igaz? Szükséges volt bármi változást eszközölni, akár az üzleti terven, akár a működési feltételek kapcsán?
Kiz: A működési oldalról: behoztunk gyors falatokat az indiai konyha alap ételeiből, hogy Netpincérről és Woltról rendelő emberek ki tudják próbálni.
Ayushi: Rendelhetnek pizzát 2000 forintért, vagy hamburgert, miért rendeljenek indiait? Az általános vélekedés az, hogy indiai ételek / éttermek drágák. Szerintünk nem annyira, ezért egy olcsóbb árképzéssel léptünk be a piacra. Ezáltal ebben a nehéz időszakban is tudtunk új vásárlókat szerezni, vannak akik ugyanazt rendelik minden nap. Ha minden jobbra fordul, ezeket a gyors falatokat szeretnénk fokozatosan kivenni a menüről, mert folyamatosan adtuk hozzá az újakat.
Amit készítünk, az mindig friss. Ugyan 10 perccel később készül el, de friss. Úgy érezzük, hogy ezért is vannak visszatérő vendégeink, a minőség és az árképzésünk miatt. Természetesen a profit kevesebb, de többen tudják kipróbálni.
SpiceUp: A vírus miatt kialakított változások közül szeretnétek néhányat megtartani a továbbiakban is?
Kiz: Néhány ételt az új étlapról megtartunk, de párat sajnos ki kell venni, mert nem egyszerű őket gyorsan elkészíteni, ha a megszokott minőséget szeretnénk hozni. Internetes megrendelésnél tudunk a kiszállítási időn kicsit változtatni, de ha itt vannak a vendégek, akkor nem feltétlenül szeretnének várni.
SpiceUp: Minden hozzávalót be tudtok szerezni Magyarországon?
Kiz: Igen, sikerül innen, kivéve az evőeszközöket és tányérokat. Azt sokkal egyszerűbb volt Indiából beszerezni.
SpiceUp: Milyen az átlagos vendégkör?
Ayushi: Szeretnénk mindenkit lefedni, ezért is van ez a korábban említett árképzés, hogy bárki tudjon nálunk enni. Egy egyetemi hallgató legtöbbször nem tudja megfizetni a drágának tartott indiai éttermeket, ezért örülünk, hogy hozzánk több egyetemista is jön ebédelni. Tényleg mindenkivel szeretnénk megismertetni az indiai street food-tl.
Kiz: Van például egy tálunk, amelyen egy tányéron kapsz egy naan kenyeret, rizst, négy különböző curryt és papadumot, mindezt 1500 forintért. Ez néha elég két embernek is.
SpiceUp: Jól gondoljuk, hogy szeretnétek egy kicsit változtatni az indiai konyha / éttermek megítélésén? Milyen ez jelenleg Budapesten?
Ayushi: Sokszor azt halljuk, hogy az indiai nagyon fűszeres vagy csípős. A fűszerek adják az ételek ízét, de az, hogy mennyire csípős, az teljesen rajtunk múlik. Általában megkérdezzük a vendéget a csípősség fokáról, vagy ha visszatérő vásárlóról van szó, akkor már tudjuk hogyan szereti. Volt, hogy adtunk kóstolót, hogy eldöntsék melyik a számukra megfelelő.
Kiz: Így van, ha kérik bármennyi chilit belerakunk. Csak az sokszor az íz rovására mehet. Például a Vindaloo Indiában annyira csípős, hogy megkóstolni sem tudom, itt egy picit lejjebb kellett belőle venni. Ezen felül mindent egész fűszerekből készítek, mint otthon, hogy tisztábban lehessen az ízüket érezni.
SpiceUp: Van bármilyen hasonlóság a magyar és indiai konyha között?
Kiz: A marhapörkölt elég hasonló például, a különbség az, hogy a magyar konyha fűszerpaprikát használ, az indiai pedig kashmiri chilit. A TV paprika és kaliforniai paprika szintén megtalálható mindkét konyhában. Magyar ételekben elég sok a fokhagyma, a miénkben szintén, de ott mellé kerül a gyömbér is.
A chole bhature és a lángos is nagyon hasonló, annyi a különbség, hogy Indiában csicseriborsós étellel szolgálják fel, de készülhet krumplival, sajttal is. Illetve az, hogy sokkal levegősebb az indiai verzió, míg a lángos lapos.
SpiceUp: Mik a terveitek a jövőre nézve?
Kiz: Először szeretnék vizipipákat, lehet választani dohányos és nem-dohányos változatból. [Azóta ez megvalósult.- a szerk.]
Kicsit megváltoztatjuk a menüt, elmegyünk az eredetileg tervezett fúziós irányba, ahol vegyítjük a közel-keleti és “tágabb” indiai ízeket, például grillezett momokkal, baba ganoush-sal, tahini (szezámpasztás) momokkal. A Közel-Keleten nagyon sokat használják a za’atar (szezámmag, szumák, só, zöldfűszerek) és baharat fűszerkeveréket, harissát (csípős paprika paszta).
Ayushi: Meg majd egyszer egy Michelin csillag, talán. 🙂
Kiz: Igen, ez az én fő aspirációm. Ezért játszok annyit a fűszerekkel, és próbálok új ételeket kitalálni.
Ayushi: Néhány szakács csak megfőzi, amit kell, felveszi a fizetést.
De ez más, ez szerelem. Kiz kreál, folyamatosan agyal valami új dolgon.
SpiceUp: Mi a “konyhafőnök” ajánlata nálatok?
Kiz: A samosat itt például szósszal kínáljuk, illetve a Biryani is sokkal szószosabb, mint máshol.
SpiceUp: Még két kérdésünk van. Mit jelent az éttermetek neve? (Máté a falra festett logóra mutat).
Indiában a Chatorey „foodie”-t jelent. Ez a kifejezés azokra vonatkozik, akik szeretik a „street food”-t, és az ujjukat és a tányért is tisztára nyalják.
SpiceUp: Mit szeretnétek megosztani az olvasókkal?
Kiz: A következő hetekben vagy hónapokban, mikor az egész járványnak vége van, megnyithatjuk a teraszunkat és teljesen az éttermet, sok meglepetéssel készülünk.
Ayushi: Próbáljatok ki valami újat, legyetek nyitottak az új ízek felé. Instagramon és Facebookon vagyunk jelen, ott találhatjátok meg a tervezett eseményeket.
Ha eljutottatok az interjú végére, akkor jöjjön egy kis meglepetés: ha meglátogatjátok őket, és hivatkoztok a SpiceUpra, akkor kaptok 10% kedvezményt a fogyasztás végösszegéből!
(Az ajánlat 2020. szeptember 1-ig és éttermi fogyasztás esetén érvényes!)
